Üdvözöljük a

Beszámoló - Dohányáru kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozások éves képzése | GYMSKIK, Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Beszámoló - Dohányáru kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozások éves képzése

A kamara szervezésében megtartották a képzést azon vállalkozások számára, akik a dohányáru kiskereskedelmi jogosultság koncessziós szerződéssel történő átengedésére vonatkozóan benyújtott pályázatukban vállalták, hogy évente legalább egy alkalommal részt vesznek a területi kereskedelmi és iparkamarák által szervezett szakmai képzéseken, konferenciákon.

Fotók a kamara facebook oldalán megnézhetők.

Videóhír itt vetíthető.

A rendezvényen több, mint 160-an vettek részt azon vállalkozók közül, akik a A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény alapján kiírt pályázatokat elnyerték, mint Koncesszió Jogosultak.

 

A rendezvény az alábbi témaköröket ölelte fel:

  1. A Nemzeti Dohányboltok működésére vonatkozó jogszabályok és a koncessziós szerződésből eredő koncessziós jogosultakat és gyakorlókat terhelő kötelezettségek, valamint az elektronikus készletnyilvántartás - ND Nonprofit Zrt.
  2. A fiatalkorúak különös védelmére vonatkozó szabályok, a rendelkezések betartásának ellenőrzése - NFH
  3. Dohányboltok hatósági engedélyezése, jövedéki engedélyköteles termékek kiskereskedelmének szabályozása, elektronikus pénztárgép működtetése - NAV
  4. Nemzeti dohányboltok működtetése – „a jó dohányáru kiskereskedői gyakorlat” - MDKE