Üdvözöljük a

Merre tart a magyar K+F? | GYMSKIK, Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Merre tart a magyar K+F?

A KSH előzetes adati szerint ha csak egy hajszállal is, de nőtt a k+f ráfordítás hazánkban. A GDP arányos K+F ráfordítás a tavalyi évhez képest kis mértékben, 1,39%-ra emelkedett. A vállalati KFI ráfordítás évek óta tartó emelkedése mellett, 2014-hez képest az állami költségvetés K+F ráfordításai is nőttek.

Ismét növekedtek az állami költségvetés K+F ráfordításai 2015-ben, az egyszeri, 2014-es csökkenés után. A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból 2015-ben mintegy 50,5 milliárd forintos kifizetés történt.

 

 

A növekedés mértéke mintegy 14 milliárd forint, melyből 10 milliárd forint az NKFI Alapból teljesített, a jogelőd intézmények ( OTKA és KTI Alap) 2014. évi kifizetéseihez képest megnövekedett kifizetés.

 

Az NKFI Alap többlet kifizetése nélkül a GDP arányos K+F ráfordítások mértéke sem nőtt volna. 

 

 

A K+F ráfordítások növekedése nagy mértékben a vállalkozásoknak köszönhető. A 2012-2013 között bekövetkezett jelentős ugrás a GDP arányos K+F ráfordításban (2012-ben ez 1,29% volt) láthatólag egy fenntartható, megalapozott K+F aktivitási szintet állított be, az aktivitást növelve lehet cél a 2020-ra kitűzött 1,8%-os GDP arányos K+F ráfordítás.


A vállalkozások évek óta növekvő mértékű K+F ráfordítása – 2015-ben mintegy 230 milliárd forint – a vállalkozások erősödését mutatja, hogy – igazodva a K+F ráfordításokban élen járó országokhoz, ahol az állami K+F ráfordítás helyett a vállalati ráfordítások dominálnak, nálunk is előnyösen változott ez az arány (például 2005-höz képest, amikor több volt az állami, mint a vállalkozási forrás). Ennek a tendenciának hosszú távú fenntartásához a hazai kutatásfinanszírozási szakpolitika a kiszámítható és a vállalkozások KFI tevékenységét ösztönző versenypályázati rendszer kialakításával és működtetésével járulhat hozzá. Ebből a célból tett javaslatot az NKFI Hivatal a versenypályázati portfóliónak vállalati kutatásfejlesztést ösztönző elemeire, melyekből 2016-ban, az NKFI Alap és az EU-s operatív programok forrásaiból várhatóan mintegy 200 milliárd forint keretösszeggel jelenhetnek meg vissza nem térítendő támogatásokra vonatkozó pályázatok.

 

 

külföldi források (ide többek között a Horizont 2020 keretprogram forrásai sorolhatók, az EU-s strukturális alapokból meghirdetett GINOP, VEKOP felhívások az állami költségvetési forrásoknál jelennek meg) csökkenése relatív: a 2014-es kiugró mértékű növekedést követően most a 2013-as szintet némileg meghaladó szintre tértek vissza. Az NKFI Hivatal többféle eszközzel ösztönzi a hazai KFI szereplők versenyképességét. Ide sorolhatók azok a hazai finanszírozású pályázatok, melyek a nemzetközi kapcsolatépítést, konzorciumi partnerkeresést támogatják, továbbá azok a felhívások is, melyek a nemzetközi élvonalba sorolható, de külföldi forráshoz nem jutó projektek finanszírozását biztosítják az újabb nemzetközi pályázat benyújtásáig. Az NKFI Alapból és EU-s strukturális alapok forrásaiból finanszírozott versenypályázati portfólió egésze azt a célt is szolgálja, hogy a hazai KFI szereplők nemzetközi kapcsolatrendszerüket, eredményeik versenyképességét, kutatási infrastruktúrájukat megerősítve a jövőben eredményesebben szerepeljenek a nemzetközi versenyben eldöntött pályázatokon.

 

Emellett, a nemzeti kapcsolattartók hálózatával is törekszik biztosítani a sikeres pályázatok benyújtását. A H2020 felhívások előkészítésében való részvétel mellett, az NKFI Hivatal szakértői a hazai kutatói közösség érdekeit is képviselik a H2020 források felhasználási módját érintően. Így például a kutatói bérek Horizont 2020 programból való elszámolása terén, mely komoly kihívást jelent a hazai közfinanszírozású kutatóhelyek számára: jelentősen szigorodtak ugyanis a korábbi keretprogramokban alkalmazott fizetés-kiegészítési lehetőségek. Az NKFI Hivatal a hazai kutatói közösség bevonásával alakította ki azokat az érveket, megoldási javaslatokat, melyekkel felvértezve az Európai Bizottsággal a jövőben egyeztetéseket folytatnak.

 

kutató-fejlesztő helyek száma és a kutató-fejlesztő területen dolgozók létszáma sajnos csökkenést mutat 2015-ben. Ez utóbbi mértéke (1,6%) azonban kutató-fejlesztő helyek számának csökkenésénél (6,8%) kisebb. A folyamat megfordítása az NKFI Hivatal eszköztárán túlmutató megoldásokat kíván, amelyre a Hivatal elnöke több fórumon is felhívta a figyelmet. A kutatásfinanszírozás ösztönzőivel ugyanakkor a Hivatal is törekszik hozzájárulni a trend megfordításához. Mivel a megnövekedett források értékteremtő felhasználása csak a kiváló kutatókkal biztosítható, ezért a kutatásfinanszírozással és más szakpolitikai eszközökkel a kutatói életpálya vonzóvá tételét igyekszik elősegíteni a versenypályázati rendszer, például a kutatói életpálya különböző szakaszaiban támogatást nyújtó programokkal. Így például a megújult Kutatási Témapályázatokkal, illetve a tudományos fokozattal már rendelkező kutatókat támogató posztdoktori felhívással. A hatékonyabb forrásfelhasználást segíti elő, hogy az NKFI Hivatal kezdeményezésére a 2016. június 15-én megjelent jogszabály-változások adómentessé teszik az NKFI Alapból finanszírozott ösztöndíjakat, így a már meghirdetett posztdoktori ösztöndíjakat is.

 

Magyarország 2014-ben az EU-28 országok rangsorában a 14. helyen állt, miközben K+F ráfordítások tekintetében 2013-2014 közöttszámos Uniós országban lassulás, illetve csökkenés figyelhető meg. Európai szinten a GDP arányos K+F ráfordítás mértékének növekedése elmarad a hazaitól.

 

 

Forrás: Insiderblog