Üdvözöljük a

GYMSKIK, Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Nőnap a Kamarában március 7-én 17 órától

Szeretettel várjuk kamaránk női tagjait kávéházi hangulatban egy köszöntőre és beszélgetésre!

Időpont: 2019. március 7. (csütörtök) 17 óra

Helyszín: GYMSM KIK székház (9021 Győr, Szent István út 10/a) #gymskik

Partnerrendezvény - GastroPan kiállítás, 2019. március 28-30, Arad

Újra megszervezésre kerül a romániai GastroPan kiállítás, ahol a nemzetközi sütőipari, cukrászati, gasztronómiai és vendéglátóipari megoldások és technológiák szakemberei, vállalkozói találkoznak. Ezúttal a rendezvénynek Arad városa ad otthont, 2019. március 28 és 30 között. Ez a legnagyobb B2B típusú kiállítás, amelyre több száz beszállító érkezik a világ minden részéről, hogy találkozzon a több tízezer szakmabeli látogatóval. Számos neves gyártó és forgalmazó már jelezte a részvételi szándékát a XI. GastroPan kiállításra. A kiállítási standok egyéni programja mellett, a rendezvény három napja alatt zajlanak a már jól ismert GastroPan Versenyek, ahol megválasztják romániai Év Kenyerét és az Év Tortáját.

Vállalkozások is kapcsolódhatnak a Lányok Napja pályaorientációs rendezvényhez (március 14-ig kedvezményesen)

A Nature-díjas Nők a Tudományban Egyesület idén 2019. április 30-án, 8. alkalommal szervezi meg a nemzetközi Lányok Napja® programot Magyarországon. A program célja, hogy felkeltsük a lányok érdeklődését a műszaki, természettudományos területekhez közel álló szakmák iránt, ezzel kimutatható hatást gyakorolva a tudatos pályaválasztásra és a munkaerőhiány csökkentésére. A Lányok Napja Magyarországon is egyre népszerűbb és 2012 óta már több mint 100 vállalat, egyetem és kutatóintézet részvételével, több mint tízezer lány inspirálódott országszerte. Csatlakozni kívánó vállalkozások jelentkezését várjuk.

Legyen turista Győrben! – 5. Staféta Séta az Idegenvezetők Világnapján

2019. február 14.

2019. február 24-én a GyereGyőrbe csapata ízelítőt mutat be tematikus városnéző programjaiból az Idegenvezetők Világnapján. A sétákon való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött a résztvevők számára.

Az 5. Staféta Sétáról bővebben itt olvashat.

Plato csoport indul a kamarában!

2019. február 13.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetése a korábbi évek sikereire alapozva immár 7. alkalommal indít Plato csoportot a kamarában.

Indító tréning időpontja: 2019. március 28-29.

KKÁVÉ KEDD - Beszélgess a legjobbakkal!

A KKV Klub rendezésében és a Női Vállalkozói Klub részvételével ismét KKÁVÉ KEDD a kamarában!

Időpont: 2019. február 26., kedd 17.00 óra

Helyszín: Kamarai székház, aula

Téma: Családtagok cégen belüli együttműködése a munkakörnyezetben, problémamegoldás

Hallgasd meg tapasztalatainkat, ismerd meg módszereinket!

Felmérés a hazai startup világról - Formáljuk közösen!

Az INPUT Program keretén belül, a PwC Magyarország bevonásával országos kutatást készítünk a hazai startup ökoszisztémáról, melynek részét képezi egy online anonim kérdőíves felmérés is.  A kutatás célja a szereplők minél teljesebb körű (a startupok és befektetők mellett többek között az elemzők, tanácsadók, állami szervek stb) megkérdezésével a hazai startup ökoszisztéma feltérképezése.

 

9. Turizmus Bál

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozatának támogatásával 9. alkalommal kerül megrendezésre 2019. 03. 02-án a Turizmus Bál, amelynek az Olimpiai Sportpark Rendezvénycsarnoka ad otthont Győr városában.

Elindult az Országos Vállalkozói Mentorprogram - keresse munkatársunkat!

Az Országos Vállalkozói Mentorprogram (GINOP-1.1.2-VEKOP-17-2018-00001) 2019. február 6-án tartotta a sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényét. A projekt célja a kis- és közepes vállalkozások (kkv) versenyképességének, hatékonyságának növelését szolgáló közvetett támogató eszközök, mint például személyes mentorálás, szakmai mentorálás, pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás országos bevezetése.

További információ kérhető Pethő Dorina GYMS megyei programkoordinátortól a petho.dorina@mkik.hu címen.

Országos vállalkozói mentorprogram

TANULÁSI EREDMÉNYEK ALAPÚ MEGKÖZELÍTÉS A KÉPZÉSFEJLESZTÉSBEN Két napos műhelymunka a TEMPUS Közalapítvány szervezésében

A Tempus Közalapítvány 2019. március 13-14-én kétnapos műhelymunkát szervez a szak- és felnőttképzés fejlesztése témában, fókuszálva a globális gazdaság és munkaerőpiac felől érkező főbb kihívásokra, különös hangsúllyal a tanulási eredmények alapú megközelítés alkalmazására a képzésfejlesztésben.
Helyszín: Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza
Cím: Győr, Szent István u. 10/a.

Kérjük, hogy a rendezvényre az alábbi linken található regisztrációs űrlapon jelentkezzen:
https://tka.hu/rendezveny/11409/tanulasi-eredmenyek-alapu-megkozelites-a-kepzesfejlesztesben


Mivel a workshop zártkörű, a regisztrációs felület jelszóval védett.
Az oldalra az alábbi jelszó segítségével lehet belépni: kepzesfejlesztes. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a rendezvényre kizárólag regisztrált és visszaigazolt résztvevőket tudunk fogadni. Várjuk regisztrációját legkésőbb 2019. március 1. péntekig!

A változatos gyermekprogram SPECIALISTA - Ilies Teofil, a szolgáltatási tagozat új belépő vállalkozója

www.profirendezveny.com zászlaja alatt, már tíz éve viszünk mosolyt és boldogságot az emberek életébe idehaza és külföldön gyermekprogramjainkkal. Speciális gyermekprogramokat kivitelezünk, fesztiválokon, céges rendezvényeken, Mikulás alkalmából és születésnapokon. Szlogenünk "zseniálisan maximálisat ". Ez a mozgató rugónk minden tevékenységünkben és minden rendezvényen.

Partnerrendezvény - Szakmai út Németországba: Energiahatékonyság az iparban és önellátás megújuló energiaforrásokkal

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) a berlini székhelyű energiewaechter GmbH–val együttműködésben szakmai utat szervez Németországba vállalatvezetők, energetikusok, illetékes szakmai szervezetek képviselői, valamint politikai és gazdasági döntéshozók számára.

A Munka Törvénykönyvének és a rugalmas foglalkoztatás feltételeinek változásai

A kamara mosonmagyaróvári térségi elnöksége szeretettel meghívja Önt 2019. február 28-án megrendezésre kerülő szakmai programjára, melynek keretében az alábbi témákról nyújtunk tájékoztatást érdeklődőinknek:

A Munka Törvénykönyvének és a rugalmas foglalkoztatás feltételeinek változásai

Foglalkoztatást érintő adó, járulék és társadalombiztosítási változások

Szépségipari továbbképzés - Balayage és egyéb melír technikák képzés 2019.

A Kamara Kézműipari Tagozatának Egészségügyi- és Szépségipari Szakmai osztálya, együttműködésben a KEMON MAGYARORSZÁG cégcsoporttal szeretettel meghívja Önt Balayage és egyéb melír technikák képzés 2019. címmel meghirdetettszakmai továbbképzésére.

Időpont: 2018. március 4., hétfő 9.00 – 14.00 óra

Helyszín: Gy-M-S Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, 314. számú oktatóterem

Lean utazás című előadás

2019. február 7.

„A következő 5 évben több változás lesz a (termelés) területén,
mint az elmúlt 50 évben volt.” – Nielsen

Kamarai Szalon Drogprevenció- "Akkor és ott jusson eszedbe..."

Előadónk Klobusitzky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mestertanára, nyugalmazott adjunktusa lesz, aki nagyon közvetlenül, a fiatalok nyelvén olyan előadásban részesíti a fiatalokat és a felnőtteket, hogy az valóban felejthetetlen marad a számukra.

Már igényelhető a kedvezményes és kiszámítható NHP fix hitel

2019. január 18.

Komoly lendületet adtak a kkv-piacnak az elmúlt években a Növekedési Hitelprogram (NHP) korábbi szakaszai. A legújabb konstrukció már az OTP Businessnél is elérhető max. 2,5 százalékos hiteldíjjal.