Üdvözöljük a

Osztrák-magyar beszállítói nap a Kamarában | GYMSKIK, Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Osztrák-magyar beszállítói nap a Kamarában

Az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztálya, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Enterprise Europe Network szervezésében 2018. november 20-án Beszállítói Nap került megrendezésre a Kamarában magyar és osztrák vállalkozások részvételével. 

A már hagyományosnak tekinthető rendezvényen előre kialakított időbeosztás alapján biztosított kétoldalú tárgyalási lehetőséget a résztvevő cégek számára.

 

Az eseményen Jürgen Schreder kereskedelmi tanácsos köszöntötte a megjelenteket az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztálya képviseletében, majd rövid áttekintést adott a magyarországi piaci lehetőségekről. Kalmárné Dr. Hollósi Erika a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára köszöntőjét követően a Katona & Partners Ügyvédi Iroda tájékoztató előadása hangzott el a szerződéskötési formákról és a bérmunka konstrukciók adójogi vonatkozásairól.

 

A bevezető blokkot követően kezdetét vették az egyéni kooperációs egyeztetések, amelyek az előzetes igények alapján kerültek ütemezésre. A jelen lévő 10 osztrák és 27 magyar vállalkozás összesen 98 kétoldalú megbeszélést bonyolított le. A korábbi rendezvények visszajelzéseiből tudjuk, hogy az itt lefolytatott tárgyalások számos esetben vezettek már sikeres üzleti kapcsolathoz. Bízunk benne, hogy az idei rendezvény is hasonló eredményekhez vezet.

 

Az eseményről készült összefoglaló az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=laOnKs7E4oU