Üdvözöljük a

Mi a legrosszabb dolog, ami az ötlettel történhet? Beszámoló az Első Győri Ideathon rendezvényről | GYMSKIK, Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Mi a legrosszabb dolog, ami az ötlettel történhet? Beszámoló az Első Győri Ideathon rendezvényről

2018. szeptember 12.

„Az a legrosszabb dolog, ami egy ötlettel történhet, hogy nem osztod meg másokkal!”- ezzel a szlogennel indult Győr első ideathon-ja, melynek a győri Iparkamara adott otthont augusztus 31 és szeptember 1 között. Az ideathon egy olyan ötletverseny, amikor másfél nap alatt kell egy ötletet nulláról üzleti szempontból kidolgozni, egy csapatban mentorok segítségével, majd prezentálni a szakmai zsűri előtt.

A péntek déli kezdésre több majdnem 60 résztvevő gyűlt össze a győri Iparkamarában. Jó volt látni, hogy érkeztek fiatalok Kecskemétről, Keszthelyről és még Szegedről is. Kalmárné Dr. Hollósi Erika nyitotta meg a rendezvényt, aki bátorította a fiatalokat, hogyha vállalkozással kapcsolatos kérdésük van, nyugodtan forduljanak a Kamarához. Majd jöttek az ötletelések. Először csak pár kéz lendült a magasba, amikor Turcsán Tamás facilitátor kérdezett, hogy ki szeretné elmondani az ötletét mindenki előtt. Kis idő elteltével már úgy kellett visszafogni a vállalkozókedvű résztvevők ötletelését, mert már kezdett sötétedni. Az összegyűlt több mint 40 ötletből a résztvevők kiválasztottak tízet, amin aztán elkezdtek dolgozni. Érdekes volt tapasztalni, ahogy egy-egy ötlet köré olyan emberek szegődtek, akik előtte nem is ismerték egymást, de innentől kezdve egy csapatot alkottak.

 

„Amikor összejön ennyi innovatív gondolkodású ember és 2 napig egy ötleten dolgoznak, tényleg nagyszerű dolgot történnek. Hatalmas élmény volt látni, hogy mekkora odaadással dolgoztak a fiatalok a hétvége alatt és milyen kiváló ötletekkel jöttek elő. Remélem, a legtöbb csapat tovább fogja vinni az ötletét, akár egy vállalkozás felé is.”

 

– mondta Tüske Tamás a rendezvény egyik szervezője és a Start IT up Győr alapítója.

 

A péntek estébe nyúló ötletelgetések után, mindenki teljes energiával vetette magát a munkába szombat reggel. A mentorok szakmailag segítették a csapatokat, hogy ötletükhöz egy fenntartható üzleti modellt tudjanak rendelni. A 10 csapat közül voltak olyanok, akik őstermelőket kötnének össze fogyasztókkal, akik játszóteret terveznének felnőtteknek, vagy akik optimalizálnák az éttermek fogyasztását.

 

„Amikor július elején egy kósza gondolatként megfogalmazódott bennem, hogy legyen Győrben is egy ötletverseny, nem gondoltam volna, hogy hozzám közel álló személyiségeket fogok találni a megvalósításához. Szinte az első megbeszélést követően már elindult a szervezés és két hónap alatt 58 ötletgazdát, 6 mentort és 3 zsűri tagot sikerült magunk mellé állítani. Öröm volt számomra megtapasztalni azt, hogy motivált és céltudatos csapattagokat nem csak a munkahelyen, hanem azon kívül, egy önszerveződő közösségben is meg lehet találni, közösen jó dolgokat el tudunk érni. Szervezőként büszke vagyok arra, hogy egy ilyen csapattal dolgozhattam, és egy nagyon jó eseményt össze tudtunk hozni. A projekt elején szinte alig ismertük egymást, de a 2 hónapos közös munka eredményeképpen azt gondolom, hogy egy erős, motivált csapat állt össze, akikről még szerintem fognak hallani.” – nyilatkozott Molnár Pál az esemény szervezője és a Szintézis-NET Kft. innovációs igazgatója.

 

Szombat este a csapatok egy 3 fős szakmai zsűri előtt mutathatták be az ötletüket. A zsűriben Jakus Gabriella az AUDI Hungária Zrt-től, Kiss Gergely, az Attrecto Zrt. ügyvezetője és Dőry Tibor egyetemi oktató ült. Minden csapat 3 percet kapott arra, hogy elmondja a zsűrinek mire jutott az ötletével, majd a zsűri további két percig izzaszthatta az ötletelőt a kérdéseivel.

 

A versenyen végül az első 3 helyezettet díjazták értékes nyereményekkel.

  1. helyezett: Balkon Design
  2. helyezett: Ökolife Hotel
  3. helyezett: iBooker

„Nagyon izgalmasnak találtam a hétvégét. Inspiráló volt számomra, hogy hozzám hasonló szemléletű, de mégis teljesen más területeken tevékenykedő embereket ismertem meg, akik megosztották velem a tapasztalataikat. Hasznosnak tartom az ilyen kezdeményezéseket, mert ilyen környezetben „nagyközönség előtt” próbálhatjuk ki magunkat és az ötletünket. Azonnali véleményekkel, új szempontokkal találkozunk mind szakértőktől, mind a többi résztvevőtől, amikre aztán azonnal reagálni is tudunk és új megoldási tervekkel állhatunk elő az ötletünk megvalósításához.” – mondta Sury Dalma, a Balkon Design csapatának tagja a verseny után.

 

A verseny után a mentorok, valamint a szervezők is nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak. Sokak számára hiányzott Győrben egy ilyenfajta ötletverseny és kíváncsian várják az ideathon folytatását. Kövesd te is a győri startup közösség Facebook oldalát, hogy le ne maradj a következőről!

 

A rendezvény az INTERREG V-A Ausztria-Magyarország Program ATHU052 – SMART-UP projektjének keretében valósul meg. A projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja.

 

Az összefoglaló a https://startuponline.hu/mi-a-legrosszabb-dolog-ami-az-otlettel-tortenhet/ oldalról is letölthető.